Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán gondolatai | 4. rész

MTK legendárium 124. rész | Szekrényessy Attila sorozata.

Diákkori tüntetéseiről

„Az első nagyobbszabású tüntetés baljóslatúlag végződött. 1860. márczius 15-én a rendőri tilalom daczára ezrek vonultak a régi ferenczvárosi temető felé, hogy a honvédsírokat ünnepélyesen koszorúzzák meg. A rendőrség szétoszlásra szólította fel a menetet, melynek élén egyetemi tanulók haladtak. A lelkesült fiatalság azonban nem engedelmeskedvén az azt követő rendőri parancsnak sem, a kivonuló rendőr-század rájuk lőtt. A rendőrség szigorú parancsot kapott ugyan, hogy lefelé czélozzon: mindazáltal több sebesülés történt. A megsebesültek közt volt Forinyák jogász, a honvédelmi ügyérség osztályfőnökének fivére, aki azután hosszas és kínos betegeskedés után sebében meghalt.

1860. márczius 15-két megelőzőleg lázas izgatottság fogta el a fővárost, mindenki tudta, hogy készül valami, de (…) a mozgalom nem volt szervezve (…) mikor reggel az egyetemi ifjúság sorakozott, hogy a ferenczvárosi temető honvédsírjait megkoszorúzza (…) városszerte hallatszott, hogy a józsef – és ferenczvárosi kapások kaszákkal, botokkal, ásókkal, sőt még addig rejtve tartott puskákkal is fölfegyverkezve, nem fogják visszatorlási kísérlet nélkül tűrni a rendőrség fegyveres beavatkozását, tehát tökéletes csatára volt kilátás, melyet azután a beavatkozó katonaság okvetlenül a polgári elem hátrányára fog eldönteni. 

Akkor gymnasiumi tanuló voltam, ami azon időben azt is jelentette, hogy mindenféle utczai tüntetés néző, de néha „hangotadó” részese is, érthető tehát, hogy a ferenczvárosi tüntetésen mi is ott voltunk. A rendőrség sorlövésére azonban nem jelentek meg az említett kapások, hanem oly eszeveszett szaladás következett. A rendőrség maga is megijedt a sorlövése fölött, mert nem üldözte a menekülőket. Mikorra azután a belvárosba érkeztünk, már fel volt az egész város riasztva, de az általános rémületet jól jellemezte, hogy még csak a legszelídebb utczai tüntetés is elmaradt. Pár nap múlva azonban Albrecht főherczeg már nem volt budai helytartó s evvel azután kezdetét vette az utcai tüntetések csaknem szakadatlan lánczolata.

[…] Erőnket, hatalmunkat teljességében éreztük és mutattuk. Forinyák temetése alkalmával, melyen a rendföntartást egyetemi és gymnásiumi tanulók végezték kardosan. Beláthatatlan hosszúságú menet kígyózott a Váczi utczából a Nemzeti Színház felé, kétoldalt tízezrek állottak, a néptömeg sétafokosokkal, baltákkal és buzogányokkal fölfegyverkezve, nemzeti öltönyt viselve, kócsagos, darutollas kucsmákban hullámzott.

A másik hatalmas utczai tüntetés a Széchenyi-gyászmise alkalmával volt, melyen szintén a kardos ifjúság vitte a főszerepet. A következő évben tartott Széchenyi-gyászmise alkalmával történt azon eset, hogy a főtemplomban tartott isteni tisztelet után, többen felismervén Teleki László grófot, lelkesülten éljeneztük őt, a gróf azonban meghökkent és kiakarván kerülni az efféle ünnepeltetést, a Szervita tér irányába sietett, mi utána. A Teleki-ház kapuja alatt végre utolértük, és folytonosan: „Éljen Teleki, mint nádor!”, kiáltozván, szinte kényszerítettük, hogy pár szót intézzen hozzánk. Teleki a lépcsőkre állva beszélt, – hogy mit azt alig hallhatták még a legközelebb állók is, mert hangja szerfölött halk volt.”

Ezt olvastad már?